Haszon
Haszon magazin megújuló előfizetés
690 Ft / hónapMiközben arra kerestük a választ, hogyan fordulhat elő, hogy az egykoron Európa éléskamrájaként számontartott Magyarországon volt a legnagyobb az élelmiszer-infláció az EU-ban, egy másik érdekes témára is bukkantunk. van olyan élelmiszer, ami befektetésnek sem utolsó, ez pedig a magas minőségű, hosszan érlelhető bor. Ha megfelelő körülmények között tartják, nagyobb haszonnal lehet rajta túladni, mintha tőzsdén fialtatnánk a pénzünket. Kíváncsian várjuk, hogy befektetési versenyünk börzéken vitézkedő, eddig a kiszámíthatatlanul alakuló gazdasági környezet miatt nem valami sok profitot termelő résztvevői végül rácáfolnak-e a fenti megállapításra? Miként arra is kíváncsiak voltunk, vajon milyen eredménnyel jártak a magyar egészségügy gatyába rázására meghozott legutóbbi döntések?
A világmegváltó témákon túl persze a mindennapok kérdéseivel is igyekszünk foglalkozni minden hónapban. Ilyen például a bankszámlaválasztás kérdése, hiszen ha itt jól döntünk, számtalan bosszúságtól és nem utolsó sorban felesleges kiadástól kíméljük meg magunkat. De említhetnénk a nyár nagy kérdését: kártyát vagy készpénzt vigyünk magunkkal, ha elutazunk? A vállalkozásokat működtető olvasóinkról sem feledkezünk meg! A vezetői döntések megkönnyítéséről, a mesterséges intelligencia fejlődéséről, a termékünk megfelelő pozicionálásáról vagy éppen a tárgyalópartner bizalmának elnyerését szolgáló apró trükkökről szóló cikkeinkkel, mind-mind az ő boldogulásukat igyekszünk segíteni.
Haszon magazin 2023/4
690 FtÁprilis számunk egyik vezető témája a fenntarthatóság. Egy olyan kutatóval beszélgettünk róla, akinek az a munkája, hogy feltárja: a világ problémái milyen gazdasági, társadalmi, politikai kihívásokat okoznak és e problémák megoldására milyen forgatókönyveket lehet készíteni. A beszélgetés legfontosabb tanulsága: most kell cselekednünk, mert később már sokkal drágább és nehezebb lesz alkalmazkodni a megváltozott világhoz. Lapszámunk másik témája rövidebb távra szóló, ám nem kevésbé fontos kérdést boncolgat. Mit tartogat idén a lakáspiac az otthonra vágyóknak? Új lakásokból kevés van, a használtakból pedig bővül ugyan a kínálat, de a kereslet egyelőre visszafogott, hiszen a hitelek nagyon drágák. Elkeseredni azért nem kell, a vevők ilyen helyzetben tudnak remek alkukat kötni! Nem tagadjuk meg magunkat áprilisban sem: sok szót ejtünk a pénzről most is. Befektetési versenyünk szereplői például nehéz gazdasági helyzetben próbálnak haszonra szert tenni. Annak viszont, aki nem ilyen bátor, adunk néhány ötletet arra, hol kaphat kockázatmentesen magas kamatot méghozzá anélkül, hogy lekötné a megtakarítását. A megkeresett pénzt azonban el szoktuk költeni és bizony adózunk utána. A pénz elköltéséhez ma már nem csak bankkártyát, hanem a mobiltelefonunkat is használhatjuk. Hogy hogyan? Elmagyarázzuk. Mielőtt azonban elköltenénk, a megszerzett profitot le is kell adózni. Ez azonban korántsem egyszerű feladat, így adunk hozzá némi kapaszkodót.
Haszon magazin 2023/3
690 FtTöbb mint egy év eltelt azóta, hogy Oroszország Ukrajnára támadt. Bár a konfliktus hírei azóta is minden nap szerepelnek a sajtóban, a legtöbben részletesen már nem követik, mi is történik a fronton. Belefáradtunk a háborúba, pedig sem a világ, sem Magyarország szempontjából nem mindegy, ki keveredik ki győztesen a véres és pusztító harcokból. Ezért is beszélgettünk egy katonai szakértővel arról, mi és miért történt a háború első évében és milyen lehetséges kimenetele lehet a konfliktusnak?
Háború ide vagy oda, az élet megy tovább, a világ nem áll meg. Vannak olyan trendek, amelyeket nem akasztott meg a háború és amelyek legalább annyira átformálják az életünket, mint a szomszédban dúló vérzivatar. Az informatika fejlődése ilyen trend. Ezért fontos összefoglaló írásunk arról, vajon milyen meglepetéseket kreálnak számunkra a számítástechnika mágusai? Egy csodaszerrel máris találkozhat bárki, ez pedig a ChatGPT nevű mesterséges intelligenciát használó „társalkodó robot”. Ugyancsak érdekes kérdés, hogy a ma már nélkülözhetetlen napi használati tárggyá váló okostelefonok hogyan fejlődnek? Két cikkünkben is igyekeztünk utánajárni a kérdésnek.
Haszon magazin 2023/2
690 FtA legrosszabb forgatókönyveket talán eltehetjük a gazdaságban, de nem dőlhetünk hátra. Marad megoldandó gond továbbra is. Hogy mivel is állunk szemben, arról elég elolvasni az egyik legelismertebb magyar közgazdásznak, Jaksity Györgynek a gondolatait a vele készült nagyinterjúnkban. A legfőbb veszély egy átlagemberre nézve az, hogy a pénzromlás felzabálja a nehéz munkával megkeresett pénzünket. Nem véletlenül került idei első lapszámunk fókuszába az a téma, hogy milyen befektetésekkel lehet elkerülni ezt a komoly problémát. Cikkeinkben konkrét ötleteket is adunk olvasóinknak, hogy senki nem mondhassa: ez bizony lehetetlen küldetés!
Haszon magazin 2022/12-2023/1
690 FtMostani lapszámunkban arra teszünk kísérletet, hogy afféle üveggömbként kapaszkodókat adjunk olvasóinknak ahhoz, hogy felkészülhessenek a 2023-ban rájuk váró kihívásokra! A legfontosabb kérdésről, miszerint lesz-e béke a szomszédunkban vagy éppen a háború kiterjedésére kell számítanunk, egy külpolitikai szakértőt kérdezünk. A gazdasági elemzőt pedig arról faggatjuk, lesz-e gazdasági visszaesés, megszelídül-e az infláció és megáll-e a forint gyengülése?
Haszon magazin 2022/11
690 FtÉvtizedek óta nem tapasztaltuk, hogy olyan gyorsan romlik a pénzünk értéke, mint mostanság. Mivel a pénzromlás felzabálja megtakarításainkat, könnyen előfordulhat, hogy pénzzavarba kerülünk. Honnan lehet gyorsan nagyobb összeghez jutni? Ha pedig hitelt veszünk fel, nem jelent-e problémát, hogy annak magas a kamata? Ha pedig valaki szeretné megőrizni nehezen félretett pénzét, akkor mivel és hogyan érhet el az inflációnál magasabb hozamot?
Haszon magazin 2022/10
690 FtA magyar családok azt számolgatják, mit kell tenniük ahhoz, hogy ne fázzanak, de a családi költségvetés se boruljon fel. Erre válaszul kérdeztünk meg egy épületenergetikai szakértőt, melyik az a fűtési mód, amellyel a legolcsóbban biztosíthatjuk az otthon melegét? Lelőjük a poént és megsúgjuk a varázsszót: hőszivattyú. Napelemmel működtetve ezzel a megoldással örökre elűzhetjük a rezsidémont!
Haszon magazin 2022/9
690 FtBízzunk abban, hogy a hideg időjárás beköszöntével nem kell majd fáznunk, bár az energetikai szakértő szerint 2-3 nehéz télre kell számítanunk. Ő is azt ajánlja, hogy ahol csak tudunk, spóroljunk az árammal és a gázzal. Ebben mi is igyekszünk segíteni olvasóinknak, ezért gyűjtöttünk össze 50 bárki számára könnyen megvalósítható „rezsigyilkos” tippet.
Haszon magazin 2022/8
690 FtA rezsicsökkentés átalakítása okán csokorba szedtünk mindent, amit jelenleg tudni lehet az intézkedésről. Látványos infografikával mutatjuk meg, mivel és mennyi áramot vagy gázt lehet megspórolni és egy-egy ilyen lépéssel mennyit lehet lefaragni a rezsiszámlákból. A másik sokakat érintő döntés a kata átalakítása. Szakember segítségével vesszük sorra a változásokat és megvizsgáljuk, milyen más adózási forma jöhet szóba a kata-n kívül.
Haszon magazin 2022/7
690 FtMagyarország nincs könnyű helyzetben, nem árt felkészülni a nehezebb időkre. Ehhez szeretnénk segítséget adni. Kiszámoltuk, hogy az infláció miatt folyamatosan növekvő árak láttán érdemes-e akár hitel segítségével is vásárolni, hogy ezzel megússzuk a további drágulást? A forint sincs éppen jó bőrben, rendre a 400-as szintet nyaldossa az euróval szemben. Felmerül a kérdés: mennyi devizát tartsak, hogy megőrizzem a vagyonomat?
Haszon magazin 2022/6
690 FtAz Európai Unió az Ukrajnára támadó Oroszország elleni szankciók immár hatodik körében megtiltotta, hogy tagállami orosz kőolajat vásároljanak. Magyarországot a döntés egyelőre nem érinti, de azért megkérdeztünk egy olaj- és gázipari elemzőt, vajon mennyire van kiszolgáltatva az öreg kontinens az orosz energiahordozóknak és gazdasági értelemben egyátalán van-e értelme a szankciónak?