Az „Ő” az Alibi huszonötödik, jubileumi száma. Kerek, mint a betű, amely fölött két vessző áll. A téma lehet közeli és kézzelfogható, de el is távolíthatja magától a mindenkori beszélő.
Lehet a szeretett Nagy Ö, és lehet a szegedi tájszólás emblematikus magánhangzója. Lehet a teremtő, akit a teremtmény megpróbál ésszel felérni, és lehet az akadozó beszédű ember nyökögése. Lehet a Te és lehet az Én tükörképe.
Az Alibi új számának minden olvasója megtalálja benne a szívének kedves „ő”-t.

Egy újságíró repülős kalandjai. Egy pilótakisasszony.
Egy sas. Egy szélmalom és egy szélturbina.
Egy lélegeztetőgép. Egy levegőnek nézés.
Egy szárnyas hárpia. Egy király a levegőben,
madarak vontatta szekéren. Egy luftot rúgó kisfiú.
Egy tüdőszanatóriumi idill.
Egy füstös levegőjű távoli nagyváros.
Egy szobrász, aki levegővé lazítja a vasat.
Egy mélyeket lélegző színházigazgató.
Egy tapasztalt hegymászó oxigénpalack nélkül.
És még sorolhatnánk.
Jó Alibi-olvasást!

Lehet-e tudatosan – vagyis nem véletlenszerűen összerakni egy véletlenről szóló irodalmi és képzőművészeti antológiát? Ez volt a nagy kérdés a legújabb Alibi-szám szerkesztésekor. A válasz: lehet, sőt könnyen lehet, csak éppen jó írásművek és ütős illusztrációk szükségesek hozzá. Esetünkben ez is, az is megvolt: az egészen különböző témájú és műfajú szövegeket szorosan összeköti a “véletlen” motívuma. Tandori Dezső, aki néhány nappal a halála előtt juttatta el hozzánk munkáját, a “vétlen” és az “életlen” szavakkal játszik, miközben kézirata grafikai alkotásnak is tekinthető. Dömölky Lidia egy fiatalkori emlékét idézi fel, hogy megindokolja, miért kerüli a “véletlen” szó használatát. Kovács András Ferenc egy nagy versben a régi Eufrátesz vidékére kíséri a verskedvelőket. Nyáry Krisztián azt beszéli el, hogyan nyerte lottón az akasztófakötelet a Fábián Pista nevű betyár. Az olvasó akkor is jól jár, ha elejétől a végéig halad a kötetben, de akkor is, ha véletlenszerűen lapozgat benne.

Egy magyar huszár obsitoskönyve, amely olyan súlyos gondolatokat tartalmaz, hogy megvéd még a golyótól is.

Az első világháború nagy csatájában, a galíciai Limanovában hősi tetteket végrehajtó ifj. Rédei István huszárközlegény elveszettnek hitt, nemrégiben megtalált, bőrborítású naplója számozva, sűrű kézírással, hiányzó lapokkal és üres oldalakkal.

Mindenkinek van egy hőse. A nefelejcs rájuk emlékeztet. A nefelejcs a remény, a hűség és az emlékezés virága, egykor úgy tartották ez a legszebb ajándék a csatamezőre indulónak. Tűzz a hajtókádra te is egy nefelejcset! Halottak napjától az I. világháború nagy magyar győzelmének, a Limanovai csatának a napjáig üzend meg Te is a világnak: a hőseinket nem felejtjük!