Az „Ő” az Alibi huszonötödik, jubileumi száma. Kerek, mint a betű, amely fölött két vessző áll. A téma lehet közeli és kézzelfogható, de el is távolíthatja magától a mindenkori beszélő.
Lehet a szeretett Nagy Ö, és lehet a szegedi tájszólás emblematikus magánhangzója. Lehet a teremtő, akit a teremtmény megpróbál ésszel felérni, és lehet az akadozó beszédű ember nyökögése. Lehet a Te és lehet az Én tükörképe.
Az Alibi új számának minden olvasója megtalálja benne a szívének kedves „ő”-t.

Egy újságíró repülős kalandjai. Egy pilótakisasszony.
Egy sas. Egy szélmalom és egy szélturbina.
Egy lélegeztetőgép. Egy levegőnek nézés.
Egy szárnyas hárpia. Egy király a levegőben,
madarak vontatta szekéren. Egy luftot rúgó kisfiú.
Egy tüdőszanatóriumi idill.
Egy füstös levegőjű távoli nagyváros.
Egy szobrász, aki levegővé lazítja a vasat.
Egy mélyeket lélegző színházigazgató.
Egy tapasztalt hegymászó oxigénpalack nélkül.
És még sorolhatnánk.
Jó Alibi-olvasást!

Nem az a meglepő, hogy sokféle divatjelenség létezik, hanem az, hogy egy-egy divattüneményt szemügyre véve, az élet bámulatos gazdagsága, sokszínűsége tárul fel. Ez volt az Alibi szerkesztőinek legfontosabb tapasztalata az új Divat szám összeállításakor.

Vámos Miklós, Hegedűs D. Géza és Máté Gábor a fél évszázaddal ezelőtti farmerdivatot vizsgálva hol a Coca-Cola retro érzéséig, hol a színpadi hangosítás esztétikájáig jut el, hol abba a kérdésbe botlik bele, miért volt ciki a Trapper márka – pláne a trapézszabású. Máskor pedig az a kérdés: hogyan éljük túl, ha farmer helyett mackóruhában állunk a tévékamera elé? Csányi Vilmos az állatok közt megfigyelhető divatos nászruhákat mutatja be az etológus nézőpontjából, Bazánth Ivola pedig a művészi szintre emelt kirakatrendezés fortélyaiba avat be minket. Németh György az antik technika divatjelenségeiről, a római törhetetlen üvegről és a Héron-féle gőzgéppel mozgatott bábszínházról tart szemlét, Szabó Edit a bordivatokat tekinti át, Gelencsér József pedig a sokác női gyapjúkötények mintázatának módosulásait veti össze az államhatár változásaival.

A divatot lehet kedvelni vagy nem kedvelni, követni vagy ellenszegülni neki – egy biztos: kimaradni nem lehet belőle.

Lehet-e tudatosan – vagyis nem véletlenszerűen összerakni egy véletlenről szóló irodalmi és képzőművészeti antológiát? Ez volt a nagy kérdés a legújabb Alibi-szám szerkesztésekor. A válasz: lehet, sőt könnyen lehet, csak éppen jó írásművek és ütős illusztrációk szükségesek hozzá. Esetünkben ez is, az is megvolt: az egészen különböző témájú és műfajú szövegeket szorosan összeköti a “véletlen” motívuma. Tandori Dezső, aki néhány nappal a halála előtt juttatta el hozzánk munkáját, a “vétlen” és az “életlen” szavakkal játszik, miközben kézirata grafikai alkotásnak is tekinthető. Dömölky Lidia egy fiatalkori emlékét idézi fel, hogy megindokolja, miért kerüli a “véletlen” szó használatát. Kovács András Ferenc egy nagy versben a régi Eufrátesz vidékére kíséri a verskedvelőket. Nyáry Krisztián azt beszéli el, hogyan nyerte lottón az akasztófakötelet a Fábián Pista nevű betyár. Az olvasó akkor is jól jár, ha elejétől a végéig halad a kötetben, de akkor is, ha véletlenszerűen lapozgat benne.

Egy magyar huszár obsitoskönyve, amely olyan súlyos gondolatokat tartalmaz, hogy megvéd még a golyótól is.

Az első világháború nagy csatájában, a galíciai Limanovában hősi tetteket végrehajtó ifj. Rédei István huszárközlegény elveszettnek hitt, nemrégiben megtalált, bőrborítású naplója számozva, sűrű kézírással, hiányzó lapokkal és üres oldalakkal.

Mindenkinek van egy hőse. A nefelejcs rájuk emlékeztet. A nefelejcs a remény, a hűség és az emlékezés virága, egykor úgy tartották ez a legszebb ajándék a csatamezőre indulónak. Tűzz a hajtókádra te is egy nefelejcset! Halottak napjától az I. világháború nagy magyar győzelmének, a Limanovai csatának a napjáig üzend meg Te is a világnak: a hőseinket nem felejtjük!