Haszon 2024/7
Haszon 2024/7
Röviden a lapszámunkról
A magyar egészségügyről mindig azt hisszük, nem kerülhet már rosszabb helyzetbe, aztán kiderül, hogy mégis. Most éppen katonás szigorral igyekszik a belügyminisztérium rendet tenni és javítani a színvonalon. Körbejártuk, vajon e törekvés mit hozhat a betegek számára? Nem vitás, az áremelések korát éljük, ám az már cseppet sem mindegy, hogy az elkerülhetetlen lépést hogyan is hajtjuk végre. Adunk ehhez némi kapaszkodót. Miként ahhoz is, hogy a nyaraláskor miként lehet úgy használni pénzügyeink intézéséhez a bankkártyánkat.
Az idei első hőhullám hívja fel a figyelmet arra, hogy valamit tennünk kell környezetünk megóvása érdekében. Két fajsúlyos témát is feltárunk e témában. Az egyik, hogy a műanyaghulladék csökkentésére kiötlött új rendszer milyen terhet ró a vállalkozásokra? A másik, hogy az elektromos autózás mennyire számít elterjedt technológiának a világban? Olvasóink júliusban sem maradnak befektetési tippek nélkül. Igyekszünk megfejteni, merre mehetnek a lakásárak az év második felében, milyen nyersanyag-befektetés hozhat a legtöbbet a konyhára és milyen részvényekben látnak fantáziát a tőzsdei szakemberek?
Előfizetéssel jobban megéri!
Miért érdemes előfizetni magazinunkra egyetlen lapszám vásárlása helyett? Mert így nemcsak időt és pénzt spórolsz, de biztos lehetsz benne, hogy a legfrissebb tartalmaink elsőként érkeznek hozzád!
Nincs kockázat, csak előny!
Előfizetéssel jelentős kedvezménnyel juthatsz hozzá a legújabb számokhoz: havi előfizetés esetén most 15% kedvezményt kapsz az aktuális lapszám árából, éves előfizetést esetén pedig – amellyel egy összegben, előre bebiztosíthatod magadnak a teljes évet – egy lapszámot ajándékba adunk! Ráadásul a szállítás ingyenes!
Haszon
A nap végén csak a százalék számít.
Lapunk elsősorban a kis- és közepes vállalkozókat szólítja meg, hogy azok hozzájuthassanak a cégük működtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges legfontosabb információkhoz. Emellett iránymutatást ad a lakossági pénzügyekben is. Hónapról hónapra a legaktuálisabb, legfontosabb, legelőremutatóbb témákat dolgozza fel annak érdekében, hogy olvasóink felkészülhessenek a holnap kihívásaira.
Haszon 2026/4
A Haszon magazin áprilisi száma a lakáspiacról, az üzemanyagárakról, a Revolut…
Haszon 2026/3
A Haszon Magazin márciusi száma a 2026-os turisztikai főszezonnal, a banki költségek…
Haszon 2026/2
A Haszon 2026. februári számában az adóváltozásokról, az Otthon Start Programról, a…
Haszon 2025/12-2026/1
A Haszon magazin 2025. decemberi száma a jövő évi gazdasági és politikai…
Haszon 2025/10
A Haszon Magazin októberi száma az Otthon Start Hitel banki kondícióiról, a program lakáspiaci…
Haszon 2025/9
A Haszon Magazin szeptemberi száma interjút közöl Nagy Elek kamarai elnökkel, elemzi az…
Haszon 2025/8
A Haszon magazin 2025 augusztusi számában az iskolakezdés költségeiről, az Otthon Start Programról…
Haszon 2025/7
A Haszon Magazin 2025. júliusi száma az autóipari átrendeződésről, a külföldi…
Haszon 2025/6
A Haszon Magazin júniusi számában a nyaralás költségeiről, egy világcég magyar…
Haszon 2025/5
A Haszon Magazin májusi száma Trump gazdaságpolitikájáról, a technológiai szektor idei…
Haszon 2025/4
A Haszon Magazin 2025 áprilisi száma az építőipar helyzetéről, a gyermekes anyák szja…
Haszon 2025/3
Márciusi lapszámunk fókuszában a nők munakerőpiaci szerep áll. Az ezügyben tapasztalható…
Haszon 2025/2
Milyen adóváltozásokhoz kell alkalmazkodni 2025-ben? Elemzésünk segít eligazodni.
Haszon 2024/12-2025/01
Az új amerikai elnök lépései 2025-ben világszinten meghatározóak lesznek…
Haszon 2024/11
A fenntarthatóság ma már elvárás, de hogyan különböztethetjük meg a valódi…
Haszon 2024/10
A gazdasági adatok és a szakértők szerint vége a hét szűk esztendőnek, így itt az idő…
Haszon 2024/8
A gazdaság nyáron sem pihen, és 6 hónap eltelte után itt az idő a számvetésre.
FAQ
Kérdeztétek,
válaszoltunk!
-
Hogyan működik a megújuló bankkártyás fizetés?
Az ismétlődő fizetés lehetővé teszi, hogy egy szolgáltatás ismétlődő díja (jelen esetben előfizetések) a kereskedő kezdeményezésére automatikusan megterhelésre kerüljön a vásárló kártyáján. A kártyabirtokos előzetes hozzájárulásával a bank az első fizetés alkalmával egy biztonságos környezetben elmenti a kártya adatokat és a következő alkalommal már a kereskedő is képes erre hivatkozva terhelni a kártyát. A shop.hgmedia.hu oldal és üzemeltetője az Ön kártya-, illetve a mögötte álló számla adatainak, számának, lejárati dátumának semmilyen formában nincs birtokában, abba betekintést nem nyerhet.
-
Miért szükséges regisztrálni?
Webshopunkban előfizetéseket csak regisztráció után lehet vásárolni. A saját fiók létrehozása kényelmi és praktikus funkció, megrendeléseiről, előfizetéseiről és a lemondásról itt tájékozódhat. Lapszámvásárlásához nem szükséges regisztráció, az egyes lapszámok vendégként is megvásárolhatók.
-
A webáruházban külföldre is elő tudom fizetni a lapokat?
Nem. A webáruházában csak belföldi előfizetést tud indítani.
-
Mire vonatkoznak az előfizetési díjak?
A weboldalon feltüntetett magazinelőfizetési díjak kizárólag belföldi kézbesítésre vonatkoznak. A kedvezményes előfizetési díj tartalmazza az ÁFA (5%), a csomagolási, a kézbesítési és az egyéb költségeket is - és esetenként a magazinhoz csomagolt mellékleteket.
-
Lehetséges ajándékba adni előfizetést?
Igen, a magazinelőfizetés kiváló ajándék lehet párjának, barátjának, barátnőjének, a családtagok részére, névnapra, születésnapra és egyéb emlékezetes eseményekre. Az előfizetés kosárba helyezése után az ajándékozott pontos nevét és címét a kosároldalon az eltérő kézbesítési címnél tudja megadni.
-
Csekken be tudom fizetni az előfizetés összegét?
Csekket sajnos nem áll módunkban küldeni.
-
Mikortól érvényes az előfizetésem?
Megrendelése az előfizetési összeg átutalásának teljesítése után lesz aktív. Az összeg beérkezését követően postázzuk az aktuális lapszámot.
-
Nem kaptam meg a magazint, mit tegyek?
Amennyiben nem kapta meg a magazin soron következő számát, kérjük, írjon e-mailt a megrendeles@hgmedia.hu címre, és mihamarabb pótoljuk az elveszett lapszámot.
Ha van még megválaszolatlan kérdésed...
megrendeles@hgmedia.hu+36 20 441 4011